TAVASZ szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint TAVASZ szó jelentése, értelmezése:

fn. tt. tavasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Azon évszak, mely földrészünkön közvetlenül a tél után következik, s a nyárt megelőzi. A csillagászok meghatározása szerint azon időköz, mely a mi félgömbünkön körülbelül martius 21-dikétől szintén körülbelül junius 21-ig tart. Egyébiránt a tavasz kezdete és vége népies értelemben a légmérséklet, illetőleg a szélesség fokozata szerint különböző. Esős, száraz, hideg, langyos tavasz. Egy fecske nem hoz tavaszt. (Km.). Néha az ősznek, néha a télnek tétetik ellenébe. "Őszszel szokott a daru elmenni, Vissza szokott az tavaszszal jönni." (Népdal). "Kis határodon nagy eszmék Fognak lenni küzdelemben S bár a szép s rút, a mosoly s köny, Mint tavasz s tél kört vesz rajta, Fénye árnya lészen együtt: Az Úr kedve és haragja." Madách Imre. (Az ember Tragédiája). Átv. ért. az életnek serdülő, ifju kora. Éltünk tavaszán, am. ifju korunkban. Néha év helyett használtatik csakugyan a fiatal korra nézve. Éltének tizenötödik tavaszán meghalt. Mi e szónak eredeti jelentését illeti, valószinünek látszik, hogy gyöke tav, s tavasz am. tavas, t. i. az évnek azon része, midőn tél elmultával az olvadó hó tavakat képez. E szóban t. i. az asz, egy a tulajdonságot jelentő as képzővel, mely a csangóknál közönséges divatú, de megvan a köz szokásban levő horpasz, kopasz, csupasz, ravasz melléknevekben is. Csagataji nyelven tomusz am. a tavasz utórésze (Vámbéry); votják nyelven: tulusz, szürjän ny. tulďsz, osztyák ny. tâven (Budenz J.). A tavaszt nálunk máskép kikelet-nek is mondják, melyben t. i. a lég átmelegülvén a növények kelésnek, sarjadzásnak indúlnak. V. ö. TÉL.

Betűelemzés "TAVASZ" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): - .- ...- .- ... --..

A szó 6 betűs karakterrel van leírva, ebből 2 magánhangzó (33.3%). Ez 4.95 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 0 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 1.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: ZSAVAT.

Keresés az interneten "TAVASZ" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: TAVASZ Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika